Forradalom a fogpótlás minden területén!

Ön mostantól hihetetlenül egyszerű technológiát alkalmazva, alig egytized időráfordítással, minimális beruházási költségek mellett,
50%-kal könnyebb, minden eddiginél erősebb, tökéletesen illeszkedő, esztétikailag kifogástalan és klinikailag 100%-osan bevált fogpótlásokat készíthet.

Sokan akik ragaszkodnak a hagyományos, sokszor ideje múlt megoldásokhoz határozott ellenszenvvel viseltetnek az újdonságok iránt. Mi tiszteletben tartjuk a hozzáállásukat. Ugyanakkor mások, akik már régen szembenéztek a fogászati ipar azon problémáival melyekkel a fogpótlás területén mindeddig kénytelenek voltak együtt élni, a szívük mélyén már várnak egy mindenki számára előnyös megoldást.

Ők azok akik azt a változást amely az elmúlt hónapokban végigsöpört a fél világon és most elérte Magyarországot is, a maguk, a fogorvosaik és a páciens legnagyobb nyereségére fogják fordítani.

Ők azok akiknek ezt az üzenetet elkészítettük.

Ön fogtechnikusként és fogorvosként egyaránt forradalmasíthatja a praxisát és eddig elképzelhetetlen előnyöket és minőséget biztosíthat a páciensei számára, töredék költségek mellett.

Egy olyan üzleti lehetőségről beszélek, amely nem csak versenyelőnyt jelent Önnek a konkurens laborokkal és praxisokkal szemben, de jelentősen megváltoztathatja az egész életstílusát is. Soha többet nem kell 16 órás munkanapokat végigdolgoznia, hisz mostantól ugyanazt a munkát töredék idő és eszközráfordítással végezheti el.

Nem túloztunk. Egy forradalomról beszélünk.

A változás elkerülhetetlen és mindenkit érinteni fog a fogászati iparban!

 
   
  Ön mostantól hihetetlenül egyszerű technológiát alkalmazva, alig egytized időráfordítással, minimális beruházási költségek mellett, 50%-kal könnyebb, minden eddiginél erősebb, tökéletesen illeszkedő, esztétikailag kifogástalan és klinikailag 100%-osan bevált fogpótlásokat készíthet.
 
  Mert ezzel a technológiával és anyaggal, mely a fix fogpótlás minden területén alkalmazható, rendkívül esztétikus, klinikailag 100%-osan bevált,
100%-ban antiallergén fogpótlásokkal szolgálhatja ki a pácienseit.
 
  Mert egy ilyen hibátlan szépségű fogpótlással az Ön mosolya valóban gyönyörű lesz, mégpedig anélkül hogy bármilyen allergiás mellékhatással vagy illeszkedési problémával kellene számolnia.
Ha szeretne ilyen mosolyt, kérem regisztráljon és mi összehozzuk a legjobb fogorvosainkkal.
 
 

A Turkom-Cera kutatási és fejlesztési csapata annak érdekében hogy megfelelő megoldást kínálhasson mindazon problémákra, amelyekkel a fogpótlás szakemberei újra meg újra szembesülnek, több mint 30 év tapasztalatával, tesztek és kipróbálások ezrei után, kifejlesztett és megalkotott egy forradalmian új anyagot és fogtechnikai eljárást.

A fejlesztés eredménye a Turkom-Cera nevet viselő, a fogászati kerámiák világában forradalminak számító anyag és eljárás.
A Turkom-Cera valójában egy ötvözött alumina, fémmentes hidak és koronák készítésére.

     
 
Lássuk a nyers tényeket!
     
 

Amennyiben a CAD/CAM, a PFM vagy bármely egyéb ismert eljárást alkalmazza átlagosan 16 órájába kerül, hogy elkészítsen egy koronát.

Ezzel szemben a Turkom-Cera anyagaival és technikájával összesen 90 perc szükséges ahhoz, hogy munkáját elvégezze. A hosszú munkafolyamat pontosan a TIZEDÉRE rövidül!

Csak számolja ki, hogy mit jelent ez Önnek. Amennyiben van elég megrendelése ugyanannyi idő alatt 10x annyi munkát végezhet el és ezzel akár 10x annyit is kereshet, vagy... ha kényelmesebben kíván élni drasztikusan lecsökkentheti a munkaidejét is anélkül, hogy az anyagi veszteséget jelentene Önnek.

A Turkom-Cera réteg hajlékonysági ereje hitelesítetten 535-650 Mpa és ezzel a Turkom-Cerá ból készült váz erősebb mint bármely más anyagból készült váz, amely a piacon beszerezhető. A kiemelkedő teljesítmény annak köszönhető, hogy az anyag 99,98%-ban olvasztott alumínium-oxidot tartalmaz.

A Turkom-Cera anyagaival és technikájával létrehozott réteg megközelítőleg 0,3-0,5 mm vastagságú egy koronán. Ez 2g súlycsökkenést eredményez tagonként, amely így kétszer könnyebb mint bármely hagyományos eljárással készült korona.

A Turkom-Cera készlet anyagainak használata mellett nem szükséges semmilyen hagyományos technikát alkalmaznia, amelyek a CAD/CAM, és PFM és egyéb eljárásoknál megkívántatnak. Egy hagyományos 1200 Celsius fokot bíró kemence és egy Turkom-Cera szett, ez minden ami szükséges.

A Turkom-Cera anyagainak és forradalmi technológiájának alkalmazásával egy korona vagy híd elkészítése megdöbbentően egyszerű és nem igényli semmilyen hagyományos technika alkalmazását.

Nos, hasonlítsa össze a Turkom-Cera technológiát egy fogtechnikai laboratóriumban használt átlagos technológia költségvonzatával. Nem is beszélve a hagyományos technikák elsajátításához szükséges gyakorlat időigényéről! Mindez pénz és időveszteség. Ugyanis csak 3 anyag szükséges, hogy 500 fémmentes tagot készítsen a Turkom-Cera készletből.

1 SMALL (kicsi) készletből (135 gr alumina)
körülbelül 500 tagot készíthet.
1 MINI készletből (75 gr alumina)
körülbelül 250 tagot készíthet.

 

 


A Turkom-Cera legjelentősebb terméke 99.98% aluminium oxidot tartalmazó Turkom-Cera gél. Ezzel alapanyaggal rövid idő alatt felépíthetünk egy fémmentes kerámiavázat. A váz lehet egy vagy két tag, akár körhíd is. Az elkészítési idő pedig jóval rövidebb mint bármilyen más technológiánál.

A technikát annyira könnyű elsajátítani, hogy már néhány gyakorlás után az eredmény kifogástalan lehet.

A Turkom-Cera üvegport arra használják, hogy a lehető legjobb eredményeket érhessék el a korona és a hídváz problémamentes illeszkedésére és erősségére. Teljesen fémmentes, nem toxikus és megbízható. A Turkom-Cera üvegkristály a váz megerősítésére használható.


A kérdés pedig nagyon egyszerű: Vajon az Ön praxisa az elsők vagy az utolsók között lesz, akik ezt a forradalmi lehetőséget alkalmazzák?

   
 
 
  Vezetni vagy inkább csak követni fogja azt a változást, amit ennek az új technológiának és anyagnak az alkalmazása lehetővé tesz?

Az előbbi megdöbbentő üzleti és szakmai előnyt az utóbbi a túlélésért folytatott keserves harcot jelentheti.

Valójában csak a döntésén múlik, hogy melyik csoporthoz fog tartozni.
 
 


Döntését megkönnyítjük azzal, hogy az élő demón készített filmet
a Turkom-Cera  technológiájáról itt megtekintheti!


 


 
 

 1./ Ismerje meg a Turkom-Cera TESZTELÉSÉT!

Kérem, adja meg nevét és e-mail címét és az elkövetkező napokban elküldjük Önnek a Turkom-Cera részletes TESZTELÉSÉNEK eredményeit és esettanulmányokat.

Vezetéknév:
Keresztnév:  
E-mail cím:
Telefonszám:  
Cégnév:  
Posta cím:  
Számlázási cím:  
Város:  
Megjegyzés:  
   


2./
Jelentkezzen 2x2 napos
Turkom-Cera képzésünkre!

Mivel egy olyan különleges anyagról és eljárásról beszélünk, amely töredék költség (készlet + hagyományos fogtechnikai laborfelszerelés elegendő) és 1/10 előállítási időráfordítás mellett (90 perc) az elérhető legjobb minőséget biztosítja, kizárólag olyan kedves ügyfeleinket szolgálhatjuk ki akik részt vettek az anyag biztonságos és eredményes alkalmazását biztosító részletes technológiai oktatáson.

Amennyiben mindenképpen az elsők között kíván lenni akik ezt a forradalmi anyagot és technológiát alkalmazzák azonnal jelentkezhet kétszer kétnapos képzésünkre, melynek első alkalmát követően haladéktalanul megvásárolhatja a saját Turkom-Cera szettjét, mellyel már másnap világszínvonalon kiszolgálhatja pácienseit és ügyfeleit. Az oktatáson való részvétel nem jár semmilyen vásárlási kötelezettséggel, de amennyiben Ön megrendeli tőlünk a TC készletet, az oktatás díját beszámítjuk a szett árába, amely  kedvezmény, a második kurzus elvégzése után fél évig érvényes. (A "SMALL készlet" vásárlása esetén az oktatás 50%-át, a "MINI készlet" esetén az oktatás teljes dílyát.)

Az oktatás díja: 140.000 Ft  + Áfa / 2x2nap

Kérem, jelölje be ezt a mezőt is, amennyiben részt kíván venni a díjazott alapképzésünkön! (Minden előbbi mező kitöltése is szükséges.)

Ne feledje a Turkom-Cera Mini kitt vásárlása esetén, a kurzus árát teljes egészében engedményként beszámítjuk.

IGEN! Részt kívánok venni a 2x2 napos
Turkom-Cera képzésen!

 

 

 
 

 
 


"Fogtechnikusi tanulmányaimat Székesfehérváron és Budapesten végeztem majd hat évet töltöttem a Fogtechnikai Vállalatnál, miután bekerültem az önálló kisiparosok közösségébe. Először mint vezető segédként Vadnai Sándor laboratóriumában. 1971-ben mestervizsgáztam. Hat év múlva önálló laboratóriumot nyitottam, ahol a mai napig dolgozom.

A fő szakmai területem a kivehető fogpótlás ,de tulajdonképpen a porcelán készítésén kívül mindennel foglalkozom.

Tudásom kiteljesedéséhez nagy segítséget kaptam néhai Simor Józseftől apósomtól, Vadnai Sándortól, Dr. Fehér Tibortól és Max Bosshartól.

Életem során egyetlen filozófia vezérelt, hogy segítsek azoknak az embereknek, akik sajnos oda jutnak, hogy műfogra lesz szükségük.

Teljességre az ember csak úgy törekedhet ha nemcsak saját környezetében hanem külföldön is keresi a lehetőséget hogy a tudásában tovább fejlődjön.

Svédország, Kanada és Svájc voltak azok a helyek, ahol sok segítséget kaptam. Emberi kontaktusok kialakításával jutottam oda hogy tagja vagyok az IFD,
(International Federation of Denturists )-nek és a Max Bosshart által alapított Prof. A. Gerber társaságnak.

A Magyar Országos Szakmai Ipartestület Fogtechnikus tagozatának vezetőségi munkájában is részt veszek, többnyire az oktatás területén. A szakmai lapunkban a Dental Dialogban szerkesztőségi tag vagyok.

Az élet gyors változása hozta azt hogy nagykereskedővé váltam mivel egy nagyszerű anyaggal ismerkedtem meg barátom Albert Miklósy által, aki Torontóban egy kiváló fogtechnikus. Közös gondolkodásunk hozott össze bennünket.

Turkom-Cera az az alumínium-oxid fémmentes porcelán anyag, ami az életszemléletembe belefér, mivel egy abszolút egészséges fogászati anyag a páciens számára.

Hiszek ebben az anyagban, mint ami
jó a páciensnek, az orvosnak és a fogtechnikusnak egyaránt.

DENTALUMINA nevezetű céget 2007. augusztusában alapítottam.

A célom, hogy egy nagyon egyszerű és nagyszerű megoldást adjak azoknak a kollegáimnak, akik képesek a váltásra, az új befogadására anélkül, hogy egy hosszú többlet tanulásra és nagyon magas befektetési hajszába kergetném bele Őket.

A Turkom-Cera fémmentes porcelánból koronát, inlayt, onlayt, primer teleszkópot kis és nagy hidakat lehet készíteni.

Megtiszteltetésnek tartom , hogy ennek a Malaysiában gyártott világszínvonalú terméknek és cégnek a kizárólagos magyarországi képviselete és forgalmazója lehetek.

Ezt az üzletet úgy szeretném felépíteni hogy a fogpótlás üzletében mindenki jól járjon.

Mire gondolok? Az alumínium-oxid az üveggel hő által megkötve egy nagyon erős anyagot eredményez. Amiben a világszabadalom van az az üveg anyaga ami a nagyon egyszerű és ezáltal nagyszerű anyagot biztosít. Ennek az anyagnak a tanítása most kezdődik. A magyar fogtechnikusokat ismerve kevés idő ráfordításával fogják tudni elkészíteni.

Az anyagot csak kurzus által képzett szakemberek vehetik meg, így a fogorvosoknak olyan szakembereket fogok tudni kiajánlani, akik ezt a kurzust elvégezték, a pácienseknek pedig azokat a fogorvosokat, akik majd ezzel a szisztémával dolgoznak. Ennek az adatbázisnak a segítségével mindenki tudni fogja, kihez forduljon a problémájával.

Az anyaggal kapcsolatos új fejleményekről a rendszerben résztvevők állandó információkkal fejlesztik tudásukat.

Szeretnék fenntartani egy oldalt, ahol a kollegák kicserélnék a tapasztalataikat és természetesen a páciensek esetleges kérdéseire is választ adnék.

Külön lesz egy oldal, ahol Prof. Albert Gerber-féle rágás-stabil metódust szeretném megismertetni és megszerettetni a kollegákkal."

Üdvözlettel:

Szép Attila
Tel: + 36 (30) 467 34 41
info@femmentesporcelan.hu

 


 
 

 
 


"A számos kísérlet során, melyben részt vettem és ezeknek a technikáknak mélyreható szakmai elemzése által szükségét éreztem egy új, alternatív rendszer és anyag kifejlesztésének, amely gyökeresen különbözik a piacon már meglévőktől. Az alumínium-oxidot választottam ki alapanyagnak és elkezdtem vele dolgozni.

Az alumínium-oxid egy stratégiailag jelentős és értékes ásványi anyag, amely természetes és tiszta. Sok iparág, mint például a textilipar, gumigyártás, papíripar, kozmetikai ipar, gyógyszergyártás stb., használja ezt az ásványi anyagot, csakúgy, mint a fogtechnikai ipar. Ez a legbiztonságosabb anyag és az élet minden területén alkalmazható.

Az ötlettől vezérelve elkezdtem kifejleszteni egy olyan módszert ennek az anyagnak a legegyszerűbb és legflexibilisebb megmunkálására, amelyhez nincs szükség sem számítógépekre, sem szkennerekre, sem frézgépekre, sem hasonlókra. Több mint harminc év tapasztalatával, tesztek és kipróbálások ezreivel a hátam mögött kialakítottam és kifejlesztettem egy olyan módszert ennek a nagyon értékes ásványi anyagnak a megmunkálására, amelyet a többi módszer mindeddig nem tudott felülmúlni.

A Turkom-Cera neve a termék kifejlesztésének a földrajzi és kulturális hátterét jelképezi. Bár a Turkom-Cera koncepciója messze túlmutat a földrajzi határokon. Célja, hogy globális megoldást kínáljon mindazon problémákra, amelyekkel a fogpótlás szakemberei szembesülnek.

A Turkom-Cera napjainkban kezd pótolhatatlan részévé válni a fogászati laboratóriumoknak világszerte.

Először a koreai KDX kiállításon mutattuk be a Turkom-Cera-t. Nem volt meglepő, hogy a termékünket nagy lelkesedéssel fogadták a szakmabeliek, különösen a fogtechnikusok, a fogorvosok és a szakértők. Ők ismerték fel elsőként a Turkom-Cera minőségét és a benne rejlő lehetőségeket. Azóta is folyamatosan részt veszünk nagyobb kiállításokon és bemutatókon szerte a világon.

Állítjuk, hogy nagyszerű alternatívát jelentünk minden meglévő technikákkal és anyagokkal szemben a fogpótlás területén.

Turkom-Cera minden fogtechnikus, fogorvos és páciens legjobb barátja.

Turkom-Cera gyors, egyszerű, erős és megfizethető.

A Turkom-Cera-val az alábbiakra egyáltalán NINCS szükség:

X számítógépekre
X szkennerekre
X frézgépekre
X magas hőmérsékletű kemencékre
X viaszmintákra
X nagy befektetésekre
X öntésre
X préselés és nyomásra

Minden fejfájás megszűnik:

Nincs zsugorodás
X nincs illeszkedési probléma

Optikai illeszkedés
X nincs szegélyprobléma

Homályosságtól mentes és magas fényáteresztő képességű
X nincs esztétikai probléma

Magas fokú biokompatibilitás
X nincs allergia probléma

Egyszerű koronákat, hosszú hidakat és körhidakat egyaránt lehet előállítani.

Mindenféle aluminium oxidhoz való porcelánpor használható; Shofu Vintage Alumina, Noritake Alumina, Ducera, stb.

A többi már csak Önön múlik, mert a Turkom-Cera-val Öné az irányítás."

MA. Dt. Adnan BOZDEMIR

 


 
 
 


 
 


M
ivel egy olyan különleges anyagról és eljárásról beszélünk, amely töredék költség (készlet + hagyományos fogtechnikai laborfelszerelés elegendő) és 1/10 előállítási időráfordítás mellett (90 perc) az elérhető legjobb minőséget biztosítja, kizárólag olyan kedves ügyfeleinket szolgálhatjuk ki, akik részt vettek az anyag biztonságos és eredményes alkalmazását biztosító részletes technológiai oktatáson.

Amennyiben mindenképpen az elsők között kíván lenni akik ezt a forradalmi anyagot és technológiát alkalmazzák azonnal jelentkezhet kétszer kétnapos képzésünkre, melynek első alkalmát követően haladéktalanul megvásárolhatja a saját Turkom-Cera szettjét, mellyel már másnap világszínvonalon kiszolgálhatja pácienseit és ügyfeleit. Az oktatáson való részvétel nem jár semmilyen vásárlási kötelezettséggel, de amennyiben Ön megrendeli tőlünk a TC készletet, az oktatás díját beszámítjuk a szett árába, amely  kedvezmény, a második kurzus elvégzése után fél évig érvényes. (A "SMALL készlet" vásárlása esetén az oktatás 50%-át, a "MINI készlet" esetén az oktatás teljes dílyát.)

 

A kurzusra a fenti űrlapon azonnal jelentkezhet.
Amennyiben kérdése van, kérjük vegye fel velünk a kapcsolatot:
info@femmentesporcelan.hu

 


Kizárólagos magyarországi képviselet - DENTALUMINA Kft.
1085 Budapest, Mária u. 22. - info@femmentesporcelan.hu
Tel: +36 30 / 467 34 41

Impresszum